Rólam
Hogyan jutottam el idáig?

Kezdem talán azzal, hogy tiszafüredi vagyok, itt nőttem fel, itt jártam általános iskolába, és pár éves kihagyással itt éltem le az életemet. gyermekkoromban is sok időt töltöttem a Tisza-tó területén, még abban az időszakban is, amikor még csak az építkezés folyt. 1992 óta minden szabadidőmet a vízen és annak partján töltöm.
Általános iskolában egyszer rábeszéltek, hogy menjek el egy vándortáborba, mely során bejártuk a Zempléni hegység lejtőit, emelkedőit.
Ekkor kezdődtek a „gondok”, ugyanis ettől a tábortól kezdve életem részévé vált a természet. 1979-ben alapitó tagja voltam a Nyíregyházi Barlangkutató Szakosztálynak, és 1980 nyara óta vezetek túrákat a természetben, először barlangi túrákat, később felszini túrákat, és a végén vizi túrákat.
4 évig tájfutással foglalkoztam, mely során sokat futkároztam Magyar hazánk hegyein dombjain. Tagja voltam az országjáró diákkörnek, mely keretén belül már a külföldi országok szép tályait is bejártam. Több alkalommal részt vettem, hol részben hol egészében a Nemzetközi Tisza-túra Magyarországi szakaszán. Több mint 40 éve tagja vagyok a horgásztársadalomnak.
Mint látják kivettem a részem a természet csodáiból, de a mai napig csak csodálkozni tudok, amikor kimegyek a „vízre”!
A Tisza-tó Magyarország, és véleményem szerint Európa egyik legszebb vizes élőhelye. Ez az a terület, amit nem lehet megunni, nem lehet vele betelni.
Főleg annak nem, aki a mindennapi taposó-malomban panelek között, vagy még rosszabb esetben egy gépsor mellett tölti hétköznapjait.
Higgyék el nekem, felejthetetlen az, amikor a város zajától messze, a természet közelségében a békák koncertje közepedte hallgatják a madarak énekét!
Aki a nyugalomra, pihenésre vágyik, annak csak a természetet tudom ajánlani!
Itt megáll az idő!
Nem azt kérem, hogy velem járja be a Tisza-tavat, hiszen vagyunk sokan, akikkel ezt megteheti. Én azt kérem nézze meg, és gondolkozzon el azon, hogy a természet károsításával, a szemeteléssel van-e jogunk ezt a csodát tönkre tenni!
Ha mégis engem vállaszt, azt tegye annak tudatában, hogy én csak egyetlen dolgot ígérek önnek!
Csodálatos élményben lesz része!
Csónakázás a Tisza-tavon, tiszafüredi indulással!